Az ok amiért e téma a mai nap folyamán eszembe jutott az, hogy megnéztem a "sorsügynökség című filmet" . Elgondolkodtató, te vajon mit tennél, ha valaki azt mondaná nem jó helyen vagy és el kell hagynod ezért akit szeretsz? Erre nem is várok választ mert tudom mit választanál. Egy másik kérdés. Vajon mit választasz, ha azt mondom add fel önmagad az egyért? Valahogy úgy, hogy nem fontos számodra a neved vagy a foglalkozásod és semmi ami különbség te és én közt van.

Ma vagy mára már nincs fontosabb az egység tudatnál. Szinte már mindenek felett áll. Kezünkbe kaptuk a sorsunk. Készen állsz e arra, hogy alakítsd. Egyszer valahol Anglia erdeiben Merlin a nagy varázsló egy kardot lóbált össze vissza a kezében, majdnem úgy mint egy őrült. Arthur ,aki még ekkor kis fiú volt nem értette a dolgot. És nem kicsit, meg is rémült. Kisvártatva megkérdezte mesterét mért csinálja ezt, hiszen megvághatja őt és akár életét is veheti ebben a vagdalkozásban. Merlin már nem emlékszem pontosan de valami ilyesmit mondott-Csak azt csinálom amit ti emberek a szavaitokkal és tetteitekkel.

Amíg a szavaink vágnak, amíg tetteink fájdalmat okoznak csak azért mert úgy érezzük mi vagyunk  a fontosak addig nem baj, ha sorsunkat felügyelik. Mint a gyerekeknél akik kárt tehetnek magukban mert nem tudják- a tűzbe rakott kéz meg ég.

Most az az idő van amikor látszik, hogy régi hagyományaink gondolataink már nem működnek. Nem igaz az,hogy lopni,csalni és hazudni megéri és ettől jó lesz az életed. Téves nézet az is, hogy nem érdekel mi van a másik emberrel csak neked legyen jó és legfeljebb a családodnak. És ettől már meg vagy győződve, hogy jó ember vagy, hiszen nem csak magadnak akarsz jót, hanem családodnak is.

Nem ez a jóság , nem ez az önzetlenség. Van egy tervünk egy közös tervünk. Amit mindannyian tudtok de elfeledtétek vagy tudtok róla de már nem is reménykedtek benne. Az álmunk az egység. Amíg elfordítjuk egymástól a fejünket, addig mindenki magányos marad. De egységben nem létezik magány. Csak biztonság van.

Az Energológia nem más mint egy végső kísérlet az egységre. Egységre hívunk mindenkit. Arra buzdítunk, hogy kezedbe vedd a sorsod. Azt tanítjuk, hogy igenis van rá hatalmad, hogy megváltoztasd a világot. Ahol egy kritikus tömeg összejön ott változások mennek végbe. És ezt a kolektív akarat vagy kívánság hozza létre. Ti mindannyian mágusok vagytok. Teremtő mágusok. Persze olyanok akik avval szórakoznak, hogy versengenek ki tud jobb autót teremteni magának vagy kinek van nagyobb befolyása és hatalma.

"Az Egység angyala vagyok, és szólni jöttem hozzátok! Létetek ereje Egységetekben rejlik! Egységben Atyátokkal és Földanyátokkal. Ha ezt az egységet megtaláljátok és összeolvasztjátok szívetekben, életetek a Teljesség útján halad tovább!"

Ha eddig eljutottál az olvasásban akkor biztos lehetsz benne, hogy neked írtam. Talán beindul valami benned.

Szerző: Börcsök Attila

A földért és az emberiségért meditálók szövetsége>>>

A bejegyzés trackback címe:

https://energologia.blog.hu/api/trackback/id/tr102858165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása